Kérdések – Válaszok
Jó kondíció
Az edzéseken az állóképességet, erőt, hajlékonyságot éppen úgy fejlesztjük, mint a mozgáskoordinációt és technikai tudást.
Egészség
Az edzések az egész testet átmozgatják, ami jótékony hatással van a szervezetre.
Harmónia
Az edzéseken a karatékák (karatét gyakorlók) kizárják a mindennapok feszültségét, a karate mozgáskultúrája összetett, harmónikus, ennek megismerése és elsajátítása jóleső érzést és sikerélményt ad.
Figyelem, fegyelem és önfegyelem
Az edzéseken megismert mozgások elsajátítása kihívást jelent a kartatékák számára mind fizikai, mind mentális téren. Ez figyelmet igényel tőlük, a tanultak végrehajtása pedig fegyelmet, a nehézségek leküzdése pedig önfegyelmet is.
Tisztelet
A karate edzéseken más harcművészetekhez hasonlóan nagy jelentőséget tulajdonítanak a tiszteletnek. Az edzéseken meg kell adni a tiszteletet nem csak a tanároknak, hanem az edzőtársaknak és a fokozatban, rangban lejjebb állóknak is.
Önvédelem
Az edzéseken megtanult, elsajátított technikák felhasználhatóak szükség esetén önvédelemre, illetve mások védelmezésére is. Azonban ez a tudás hosszas, több éves gyakorlással sajátítható el, hiszen sokféle szituáció, sokféle helyzet az, amit ilyen esetben – ráadásul stressz alatt – kezelni kell.
Sport
Mai modern világunkban a karate, mint harcművészet sportként is megjelent és szerepel. Nem kötelező, de aki szeretné kipróbálhatja tudását kötött szabályok szerint megrendezett versenyeken. Aki nem érez késztetést a versenyzésre az nyugodtan gyakorolhat saját magához mérve a fejlődését, járva a “karate-do” útját.
A karate a 2020-as Olimpián szerepelni fog, mint új sportág. Azoknak, akik a versenyzést választják új célként megjelenhet az Olimpiai játékokon való szereplés lehetősége is.A
Kérdések – válaszok
Mennyire veszélyes a karate? Teljes erőből ütik, rúgják egymást a karatékák?
Nem veszélyes, természetesen itt is, mint bármilyen más sportnál, edzésen előfordulhatnak sérülések. A fő hangsúly a technikák elsajátításán és ezek gyakorlásán van, az edzőtársak testi épségének megőrzése fontos számunkra. Nálunk kontrollálni kell a technikákat, ami azt jelenti, hogy a fejet csak érinteni lehet, testre pedig “félerősen” dolgozunk.
Az edzéseket meg lehet-e nézni?
Az edzés vezetőjével kell egyeztetni. Általánosságban elmondható, hogy az érdeklődők egy-két alkalommal beülhetnek megnézni az edzést, a vállalkozó kedvűek akár be is állhatnak, hogy kipróbálják ezt a fajta mozgást. A tapasztalat azt mutatja, hogy nem jó, ha gyerek edzéseken a szülők is bent tartózkodnak, mert ez eltereli a gyermekek figyelmét. Az érdeklődő szülők, testvérek, barátok az előre meghirdetett nyílt edzéseken vagy az övvizsgák alkalmával nézhetik meg a karatékák fejlődését.
Milyen felszerelésre van szükség?
Első időszakban egy kényelmes melegítőnadrág és egy póló elegendő. Cipőre nincs szükség, a karate “mezítlábas” tevékenység. Papucs szükséges az öltöző és a terem közötti közlekedéshez. Később, ha nem pár hetes fellángolásról van szó, de legkésőbb az első övvizsgára szükség lesz egy karateruhára, ennek beszerzésében természetesen segítséget kapnak az új tanítványok. Később különböző védőfelszerelésekre is szükség lesz, ezek beszerzésében is szívesen nyújtanak segítséget a tapasztaltabb karatékák vagy az edzők.